merezígytíz!

de andreja, neked nem szabad fegyvert adni a szádba...

(nemakarodtudni)

peti randevút beszél meg ímélben hajnali háromkor

"19:30 nyulak köze. Megöltem a dolgaim."

és akkor ne féljek a barátaimtól, mi?

update:

P: a nyulak közét nem is tudom hogy gondoltam:)

(most olvasom újra esti irományom.)

A. :) én sem, de elég obszcenik a felhangja.

P: fú, baszki, tényleg....

reggel 7, elköszönés 7 hónapra

vigyázz a pasikkal, pallasz. olyan pasit keress, aki mindig megnevettet, és folyamatosan el van ájulva a szépségedtől, és látod az életörömöt a szemében. ezt ígérd meg nekem, pallasz.

és aztán visszaájult.

édesanyámmal ma ismét voltak pillanatok.
pont, mint 2007-ben, a máSik kezdetén.
egyhelyben vagy jó irányban?

retrospekt

olvasom a régit, és döbbenek, hogy én voltma.
olyan is voltam.
és semmi sem változik igazán,
csak az énem kopik.

írtam, amit, és ma sem tagadom, néha egyet is értek,
küzdöttem valamivel, és még minidig állóháború,
olvastam és értettem, idéztem - még ma is tudom, mire kellenek a szavak.

ars poetica

vadász, vadász, te szopni jársz ide...

azt álmodtam, hogy le akartak szúrni.
és valahogy nagyon biztos volt...
tudtam, hogy nem úszom meg.
mint a csirkét, nyakon, hogy kivérezzen.
de nem velem kezdték, valakik mások is voltak még.
és az egyik egy pillanatra letette a kést.
és én felkaptam.
és akkor már tudtam, hogy most már nincs menekvés...
vagy én szúrok, vagy engem.
és én csak arra tudtam figyelni, hogy a késnek nincs nyele,
és ha jól megszorítanám,
marokra fognám,
elvágná a kezem a csupasz penge.
nem mertem megszorítani,
nem mertem szúrni,
pedig nagyon dühös voltam,
és úgy éreztem, képes lennék rá.

és aztán az adrenalinsokktól felébredtem.
azt hiszem nem kiabáltam,
legalábbis a lakótárs barátnője reggel nem nézett rám olyan riadtan...